Versidézetek ideiglenes tetoválás formájában

Viselj verset! – Az irodalom nem megy ki a divatból
A tavalyi nagy sikerre való tekintettel idén, a 2018-as 89. Könyvhéten is folytatódik az a kampány, amelynek keretén belül versidézeteket viselhetnek ideiglenes tetoválás formájában a kampányban résztvevő irodalomszeretők. Az ötlet Viola Szandra költő és tánckritikus performertől ered. Saját költészete ugyan nemigen emelkedik felül a dilettáns versfaragóktól megszokott nívón, de a test és a vers összekapcsolásában kétségtelenül eredetiek az ötletei, olyannyira, hogy az Athenaeum Kiadó is felkarolta.
Az irodalom sosem megy ki a divatból – folytatódik a „Viselj verset!” kampány! – az Athenaeum hírleveléből:
Az ötletgazda, Viola Szandra költőnő tavaly kortársaktól, idén pedig klasszikusoktól válogatott:
„Nagy szükségünk van a klasszikusokra: ezeket az idézeteket, amelyeket választottam, bár viszonylag közismertek, nem lehet elégszer elolvasni, afféle mantraként érdemes naponta újraértelmezni, jelként, jelzés értékű mottóként viselni, még-ha csak ilyen, lemosható formában is. Nagyon örülök, hogy az Athenaeum Kiadó támogatja azt a gondolkodásmódot, amely nem szakad el a hagyományos értékektől, de nyitott az új megközelítésekre, újszerű tálalásra, így például az ilyen ötletek megvalósításában is partner. A design, a grafikai kivitelezés pedig Sipos Barnabás képzőművész munkáját dicséri, aki korszerű, lendületes kalligráfiává varázsolta ezeket az idézeteket.” – meséli Viola Szandra.
A „Viselj verset!” kampány második állomásaként egyébként Viola Szandra egy irodalmi fashion show-t is rendezett, ahol a versszínház, a divat és a tánc elemeit ötvöző, megújuló performanszokkal és interaktív beszélgetésekkel igyekszik az irodalmi estek fogalmát feszegetni.
A Hungarikum Pódium színpadán havi rendszerességgel futó „Hozd divatba az irodalmat!” estek nagy érdeklődésnek örvendenek, ahogy a verstetkók első és második generációja is. „Még mi is meglepődtünk, hogy a tavalyi Könyvhéten egyetlen nap alatt elfogyott az összes verstetkó – vall őszintén kampánya sikeréről a költőnő – persze, természetesen nem a számszerűség a lényeg, amiről a mai, lájkvadász korban könnyű elfeledkezni, hanem, az a bizonyosság, hogy a kiindulópont, amit közvetíteni, továbbítani, újra divatba hozni szeretnénk az mérhetetlenül jó”.
irodalom, könyv, vers – noteszgép
Weboldalak Google-helyezésének javítása - tartalomoptimalizálás és linképítés
Prémium linképítés: egy honlap organikus helyezése a keresőoptimalizálás módszerével javítható, ez releváns tartalom biztosítását és külső linkek fogalmi hálózatának kiépítését jelenti. Bővebben: on-site seo: weblap.org optimalizálás - honlap seo - off-site seo: honlapra linképítés pr-cikkek elhelyezésével - előresorolás, Google első helyre kerülés keresőmarketing eszközökkel - link elhelyezés - értékes weboldalakon PR-cikk megjelentetés



Weboldalak Google-helyezésének javítása - tartalomoptimalizálás és linképítés
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: