Ünnepi Könyvhét – Magvető, Budapest

Kollár-Klemencz László: Miért távolodnak a dolgok?

Új természetírások

Talán ilyen szelíd és töprengő ember lett volna Szindbád, ha érett férfikorba ér. Ilyen, mint ennek a szinte regénnyé összeálló novellaciklusnak a hőse, Toszka. Aki csak figyel, él, szeret, próbál egyenes és tisztességes lenni, hagyja, hogy megtörténjenek a dolgok, mégis ellenállhatatlan derű és pimaszság árad belőle. Olyan sok odaadás és életigenlés van benne, hogy muszáj vele menni. Úgy kell látni a világot, ahogy ő. Az eddig dalszerzőként, frontemberként és filmesként ismert Kollár-Klemencz László lírai alteregója.

Vérbő, mégis alázatos, dallamos, mégis pontos próza ez. Talán azért férnek meg benne egymás mellett a dolgok, mert a főhős tanyán él, a természet közelében, tudja, hogy a halál az élet része, látja, milyen egyszerűen szép dolog a vágy, az elmúlás, a hűség. És Toszka mindenre rácsodálkozik, gyönyörködik a létben, hogy milyen sokfélék vagyunk és mennyi mindent tudunk akarni.

Toszka különös figurákkal találkozik, nehéz, mai sorsokat lát, elmúló dicsőségeket, megtörhetetlennek látszó, mégis pálcikaként elroppanó életutakat. És mégsem omlik össze, nem sajnálja magát. Érzékeny és őszinte, miközben tele van megnyugvással, jókedvvel. Minden novellában ott van a hétköznapok gyönyöre, az egészen egyszerű történések mögötti varázslat. Bölcs első kötet ez, mert nem bölcselkedik fölöslegesen. Kollár-Klemencz Lászlónál a történés maga a tanulság, és ez igazán szórakoztató tud lenni. Ahogy ő írja rólunk, „Mindenki szép.”

Grecsó Krisztián

Krusovszky Dénes: Elégiazaj

„Az emlékezés veszélyes”

Ami elégikus, az elandalít – ami zajos, az felzaklat. Krusovszky Dénes versei mindkét hatást ismerik, éppúgy, mint a hirtelen eszünkbe jutó gyerekkori emlékek, amelyek megállásra késztetnek és felkavarnak.

A látszólag visszafogott, valójában radikális szemléletű versek azt sejtetik, az emlékezés sosem ártalmatlan, valójában veszélyes. A jelen biztosnak hitt gátjai mögött robbanásra kész a múlt. Egy következetes költészet újabb állomásának lehetünk tanúi, amely egyszerre számol és számol le az elégikus szomorúsággal.

Marno János: Hideghullám

„Uram, / a te házad egyetlen lángemlék!”

Marno János költészete állandó beszélgetés. Állandó nyelvmorajjal, közlésfoszlányokkal; tagolt én-hanggal és sejtelmes te-képpel. Reflexív mozgással és terekkel: legyenek azok belső tudati-nyelvi közegek, pszichés labirintusok, vagy a budai Gesztenyéskert igencsak konkrét és beazonosítható környéke kitaposott ösvényekkel. Itt nincsenek rossz lépések: egy elvétett szó, egy kicsavart rag egészen új lehetőségeket teremt. Új verseskötetében az ismétlés, a rátalálás és a rátévedés hármas ritmusa teremt egzisztenciális töltetű, delejező feszültséget. Napjaink egyik legeredetibb és legizgalmasabb költője új kötetében páratlan iróniával és játékossággal ered saját emlékezete és az örök filozófiai kérdés nyomába: nyelvünk határai mennyiben jelentik világunk határait?

Nádasdy Ádám: A vastagbőrű mimóza

Írások melegekről, melegségről

Nádasdy nagy szerelmi író. A tárgyban fájdalmasan sokat tud és fájdalmasan sokat nem tud. E kettő föltételezi egymást. „Olyan nincs, hogy döngicsélés van meg zümmögés, és az nem jelent semmit.” *** Egyszer, már több, mint harminc éve, voltam Berlinben (Nyugat-Berlinben) egy meleg irodalmi fölolvasáson. Azt reméltem, érdekes lesz, de annyi történt csak, hogy a (közepes vagy dilettáns) szövegekben a sie helyett er állt, az ő helyett ő, s ezt önmagában érdektelennek gondoltam. *** Ezek a magyar ő-k azonban kiélesítik a szövegeket. Mert kiélesítik az életünket. Nádasdy írásai nem egy részhalmazról szólnak, mondjuk, bátran, ez sem volna kevés, ez az emancipációs harc, de nem okvetlenül az irodalomra tartozó ügy (megjegyezvén, hogy nem tudom pontosan, és azt hiszem, nem is tudható, mi tartozik oda, mi nem), hanem rólunk, mindenkiről szólnak. És valóban bátran, de ez a bátorság nem az ő-kből következik, hanem részint a szerző nagyságából, részint a… hát azt hiszem, a szerelemből. *** Hová máshová, mint egy fülszövegbe írhatnám: Nagy szerző nagy szerelmes könyve. Róla meg még azt: A lélek, a test, a nyelv mérnöke.

Esterházy Péter

Pilinszky János összes versei

Szerkesztette: Hafner Zoltán

Generációk nőttek és nőnek fel Pilinszky János versein és prózáján. Életművének kiadását a Pilinszky János összes versei kötettel kezdi meg a Magvető Kiadó.

Potozky László: Éles

„Legjobb fájdalomcsillapító a fájdalom.”

Fiatal férfiről talán még soha nem írták le így a lebomlás stációit. Olyan, egyetemi fedőéletet élő fiú belülről elmesélt története ez, aki csak saját fájdalmába képes kapaszkodni, tigriscsíkjaiba, amiket a combjára karcol körömollóval. Mellette ott egy szintén egyetemista lány, aki jó ideig prostitúcióból élt. Egy egész nemzedék karmolja itt önmagát.

Potozky László erős jelenléttel szólal meg ebben az éles, kétségbeejtő világban, melyhez sem szellemileg, sem érzelmileg nem lehet kapcsolódni, a tompultság az egyetlen viszony. Csak fizikai fájdalom van, aztán már az sem. A kábulat meg a Facebook villogó üressége az egyetlen kapaszkodó, míg végül a kemény férfivilág szereplői felfalják saját férfiasságukat, és fáradtan kanalazzák a herepörköltet a kocsmák félhomályában.

Tompa Andrea

Rakovszky Zsuzsa: Fortepan

„A tudat jégkérge alá rekedt

sok kóbor árny most mind a fény felé tör.”

Rakovszky Zsuzsának sok év elteltével jelenik meg új verseskötete. A Fortepan magját a világhálón lévő régi fényképekből kiinduló versek adják. Egykorvolt történetek elevenednek meg, örökkévalóságba dermedt alakok mozdulnak meg – nyelvet kap a létezés megannyi titka. A Rakovszky-világ különleges körfolyosó, egymásból nyíló és még inkább egymásba záródó terekkel: tragikus monológok, képleírások, tárgyak árnyékai. Konkrét időpontok és helyszínrészletek. És a hang, ami hagyja, hogy szerteszaladjon a történet, majd egy pillanattal később visszafogja magát, egybe rántja az egészet. Ebből születik az a sajátos ritmus, amiben váltakozik a balladai ráolvasás üteme és a katatón létérzékelés egyhangúsága. Rakovszky verseit olvasva saját lehetséges személyiségeinkkel is találkozunk; saját arcaink rajzolódnak ki a sorok mögött.

Sirbik Attila: St. Euphemia

„Zabhegyezés helyett hungarocell a torkodba, avagy Hitchcockba oltott Tarr Béla.” Nemes Z. Márió

Hogyan és mire eszmél egy vajdasági kamasz a kilencvenes években? Arra, hogy se eszme, se történet nem jutott már neki. Zabhegyezés helyett hungarocell a torkodba, avagy Hitchcockba oltott Tarr Béla. De főként háború és háború. Sirbik Attila szövege generációs kulcsregény. Ez a generáció családi nihilből érkezik a vidéki punkba, ugyanakkor Lajkó Félixék ellopott dobszerkója és a drogos őrjöngések csupán futó örömöt jelentenek. Mintha minden kihágás pótcselekvés lenne, hogy ne kelljen szembenézni az értelmét vesztett világgal, amelynek rendjét szétforgácsolta a háborús kataklizma. Mert jobb híján a Jugoszláv Hadsereg nevel fel, ha bevonulsz, ha nem, az eredmény ugyanaz: élőhalottként bolyongsz a hallucináció valóságában.

Nemes Z. Márió

Spiró György: Diavolina

Gorkij utolsó évei – amibe aztán sokan belehaltak

Diavolina, a cselédből lett orvos évtizedekig szolgálta Gorkijt, feleségeit, szeretőit és az akkor már világhírű íróhoz csapódó vendégek hadát, majd ő lett Alekszej ápolója és utolsó szerelme. Spiró György új regényében ennek az okos és éleslátó asszonynak a bőrébe bújva festi meg az orosz és szovjet világot, e világok párhuzamait: a forradalmakat, intrikákat és főleg rengeteg halált.

Gorkijt Lenin 1921-ben űzte ki hazájából, végül Olaszországban telepedett le. Tartózkodási kérelmét a frissen hatalomra jutott Mussolini hagyta jóvá, mondván, aki az emlékiratait írja, az már nem veszélyes. Hét év múlva Sztálin kitartó munkával kényszerítette haza a Szovjetunióba és állította szolgálatába. A halálosan beteg Gorkij egyszerre próbált dacolni és megfelelni: hatalmas személyében bízva kijátszani a hatalmat.

A Diavolina minden szereplője létezett, a legelképesztőbb történetek is valóságosak, a regényt olvasva pedig magunk is Gorkij köreiben érezhetjük magunkat.

Szvoren Edina: Az ország legjobb hóhéra

„Ezek emberi gesztusok, ez nem a pokol.”

Csodálkozhatunk-e azon, hogy az emelkedettség érzése vesz rajtunk erőt, ha az ország legjobb hóhéra költözik a szomszédunkba? Mit érez egy anya, ha csak a szoptatások idejére találkozhat a vak apánál maradt gyerekével? Együtt élhetünk-e egy próbababával?

Szvoren Edina legújabb történeteit olvasva a rémület, a részvét és a meglepődés egyszerre lesz úrrá rajtunk. Hiába nem találjuk a hangot a szüleinkkel és a gyerekeinkkel, hiába vágyódunk el a társaink mellől, vagy hiába vágyunk utánuk reménytelenül – mégis tudunk működni a világban. Idegenek vagyunk a történeteinkben, mégis ezek között kell berendezkednünk. Megszokhatatlan, hogy mindez tényleg sikerülhet.

Az ország legjobb hóhéra úgy képes ábrázolni otthonosan klausztrofób viszonyainkat, hogy közben komoran felszikrázik az abszurdtól sem idegen, sötét humor.

Körkép 2015

Válogatta, szerkesztette: Király Levente

Többek között Cserna-Szabó András, Darvasi László, Dragomán György, Egressy Zoltán, Garaczi László, Parti Nagy Lajos, Podmaniczky Szilárd, Szvoren Edina és Tóth Krisztina művei, az előző év novellatermésének legjava.

Szép versek 2015

Válogatta, szerkesztette: Szegő János

A kortárs líra legújabb aranytermését olvashatjuk ebben a kötetben: költőink izgalmas kísérleteit, párbeszédeit egymás műveivel és a hagyományokkal. Líratérkép a legtitkosabb zugokkal.