Petőfi Sándor csontjai

petőfi-csontok, barguzin, megamorv, csontok, szibéria, petőfi sándor csontjai, dns

From: MTA Sajtó <sajto@titkarsag.mta.hu>
Tisztelt Szerkesztő!
Szíves felhasználására, mellékelten is küldjük az alábbi hírt. Köszönettel vesszük a forrás linkelt feltüntetését.

Forrás: http://mta.hu/tudomany_hirei/tovabbra-sincs-bizonyitek-az-allitolagos-petofi-csontokra-136069/

Továbbra sincs bizonyíték az állítólagos Petőfi-csontokra

Huszonhat év után újra megpróbálja igazolni a Megamorv-Petőfi Bizottság, hogy mégis Petőfi Sándor földi maradványait találták meg Szibériában. A csontokról azonban már 1990-ben bebizonyosodott, hogy egy nőhöz tartoztak, és ezt az új DNS-vizsgálat sem cáfolja. III. Richárd angol király néhány napja történt újratemetése bizonyítja, hogy több száz év múltán is lehetséges történelmi személyek azonosítása, de egyrészt ott érdemes keresni az eltűntet, ahol a legvalószínűbb, hogy eltemették, másrészt a tudományos precizitás mellett kivételes szerencse is kell hozzá.

A „Petőfi-ügy” 1989-ben kezdődött, amikor a Megamorv-Petőfi Bizottság (MPB) bejelentette, hogy Petőfi Sándor sírját találták meg a szibériai Burjátföldön, a Bajkál-tó közeli Barguzinban. A feltárt maradványokról igazságügyi orvosszakértők és régészek már 1990 tavaszán megállapították, hogy női csontvázról van szó, tehát nem lehetnek Petőfi Sándor maradványai. A történészi, hadtörténeti kutatások szerint a költő Erdélyben, a segesvári ütközetben esett el 1849. július 31-én, és feltehetően a csata áldozatainak tömegsírjában vagy esetleg egy, a környéken ásott magányos sírban nyugszik.

Petőfi az 1844-ben készült dagerrotípián

A Petőfinek tulajdonított csontok története 2015. március 13-án vett újabb fordulatot. Ekkor jelentette be az MPB elnöke, Morvai Ferenc két kínai szakértővel közösen tartott budapesti sajtótájékoztatóján, hogy a birtokában levő csontok genetikailag „99,2-99,9%-os hasonlóságot” mutatnak két ma élő, női ágon leszármazott Petőfi-rokonnal.
A mintákon úgynevezett mitokondriális DNS-vizsgálatot végeztek a kínai igazságügyi minisztérium Igazságügyi Orvostani Intézetében (Judicial Identification Center of the Institute of Forensic Science), Sanghajban. Az eredményről az MPB egy angol és egy magyar fordítású, valamint kínai nyelven készült jelentést juttatott el a Magyar Tudományos Akadémiához. Az MTA Bölcsészettudományi Kutatóközpont Régészeti Intézet Archeogenetikai Laboratóriumának munkatársai a magyar és angol nyelvű dokumentumot elemezték, és rámutattak a vizsgálatokból levont következtetések súlyos hiányosságaira.

Nem cáfolták, hogy a barguzini csontváz egy nőé volt

A MTA archeogenetikai szakértői mindenekelőtt arra hívják fel a figyelmet, hogy a csontok ismeretlen holléte miatt a tudományos közösség számára ellenőrizhetetlenek voltak a mintavétel körülményei. Ráadásul a jelentés nem tesz említést két fontos hitelességi garancia meglétéről. Ezek a következők: legalább két minta független vizsgálata, valamint a kísérletben részt vevők releváns genetikai adatainak közzététele, hogy az esetleges szennyezést ki lehessen zárni. Minderre feltétlenül szükség van ahhoz, hogy az ilyen genetikai elemzés megbízható lehessen.
Az alapvető probléma az, hogy a mitokondriális DNS vizsgálata semmilyen módon nem alkalmas arra, hogy cáfolja az MTA korábbi szakértői vizsgálatának véleményét, mely szerint a csontok egykori birtokosa nő volt. Sanghajban ráadásul csak a mitokondriális DNS egyes szakaszait, az ún. hipervariábilis I-es és II-es régiót vizsgálták, ám ez más kromoszomális jellegzetességek vizsgálata nélkül legfeljebb csak a rokonság kizárására használható, pozitív rokonsági kapcsolatok igazolására nem. A kínai szakértők által jegyzett dokumentum más genetikai jellegzetességek vizsgálatát nem tartalmazza. Emellett a barguzini csontból kinyert mitokondriális DNS-szekvencia – vélhetően a vizsgálatok közbeni szennyeződés miatt – több ponton bizonytalan, így eleve nem teszi lehetővé az azonosítást a két élő rokontól vett mintával.

„Petőfik” sokasága az adatbázisban

Az MTA BTK Régészeti Intézet szakértői rámutatnak, hogy a Megamorv-Petőfi Bizottságtól kapott dokumentum adatai alapján a barguzini csontból nyert anyai ági DNS-mintázat – amennyiben a szennyeződés nyomaitól eltekintünk – nem csak a két rokon mintájával, hanem egy, Németországban összeállított, néhány tízezer adatot tartalmazó adatbázisból is mutat ezres nagyságrendű egyezést. Ez azt mutatja, hogy az a genetikai jellegzetesség, amit a sanghaji szakemberek a rokonság bizonyítására kívánnak felhasználni, nagyon gyakori az európai népességekben.
A szakértők arra is felhívják a figyelmet, hogy bármilyen további szakvélemény megfogalmazása előtt a vizsgálatokat végző sanghaji intézetet érdemes megkeresni.

Kozák dzsidások egyenruhája a 19. század közepén. August von Heydte őrnagy 1854-es jelentése szerint Petőfi két lovas kozák támadásában halt meg a Fehéregyházáról Héjjasfalvára vezető út mellett, 1849. július 31-én délután

Ezért nem kerülhetett Petőfi Szibériába

„1849. július 31-én több szavahihető személy látta a csatából polgári ruhában, fegyvertelenül menekülő költőt, s feltételezett holttestének is akadt általában hitelesnek tekintett szemtanúja: Gustav von der Heydte őrnagy” – írja Hrúz Mária fia volt-e a barguzini nő? című, 2001-es tanulmányában Kovács László régész, az MTA doktora. Alig tizenegy évvel az ütközet után, 1860-ban még bőven voltak túlélő szemtanúi, résztvevői a segesvári ütközetnek. Hozzájuk intézett akkor felhívást Pákh Albert, a Vasárnapi Ujság című, népszerű képeslap szerkesztője, hogy visszaemlékezéseikkel segítsék rekonstruálni Petőfi utolsó napjait. A lapnak küldött beszámolók összevetéséből már akkor kiderült, hogy a csata napja után hiteles szemtanú nem látta élve a költőt, vagyis aki ilyesmit állított, azt más tanúk megcáfolták.
Továbbá nincs arról szóló adat, hogy a cári csapatok a szabadságharc leverése után akár egyetlen hadifoglyot is az orosz birodalom területére szállítottak volna. A fogságba esett tisztekről alapos, pontos nyilvántartás készült. Petőfi őrnagyi rangban Bem tábornok törzskarához tartozott, Bem segédtisztje volt. Ezért ha fogságba esett volna, annak tényét dokumentálták volna.
Az erdélyi ütközetek során a cári csapatok ejtette hadifoglyokat a hegyszorosokon keresztül Havasalföldre vitték. Az eljárás célja az volt, hogy onnan Bukovinába, az osztrák császárság területére kerüljenek, és az arra alkalmasakat besorozzák az osztrák hadseregbe. A segesvári csata után szűk két héttel a magyar honvédsereg Világosnál letette a fegyvert (1849. augusztus 13.). A segesvári-fehéregyházi ütközet hadifoglyai nem jutottak el Bukovinába, mert időközben Erdélyben véget értek a hadműveletek, így a Vöröstoronyi-szoroson át visszaindították őket Erdélybe.

Ál-Petőfik, Petőfi-legendák

Az 1850-es években több, magát Petőfinek kiadó csaló bukkant fel Magyarországon, ez szintén a Vasárnapi Ujság körkérdésére küldött válaszokból, levelekből tudható. A csalás lehetősége a kiegyezés után, az 1870-es években már nem volt olyan csábító, így az ál-Petőfik is megritkultak.
Az „Oroszországba hurcolt költő” motívuma először az 1870-es években merült fel, amikor egy Manasses Dávid nevű ember azt állította, hogy honvédként Oroszországba hurcolták, és egy szibériai ólombányában találkozott egy Petőfi Sándor nevű férfival. Illyés Gyula 1936-ban megjelent Petőfi-életrajzában említ két lengyel forradalmárt, akik arról számoltak be, hogy Szibériában találkoztak a költővel.
A Petőfi-legendák 20. századi változatai egy osztrák íróhoz, Hermann Friedrich Boenischhez, egy magyar műszaki tisztviselőhöz, Barátosi Lénárth Lajoshoz, valamit két magyar nyomdászhoz, Sándor Józsefhez és Svigel Ferenchez kötődnek. A történetek közös elemei a következők:

• Petőfi száműzöttként Szibériába került
• 1856-ban vagy 1857-ben hunyt el egy, a Bajkál-tónak vagy az északi, vagy a déli végén, vagy pedig nagyjából a középső részénél fekvő településen (a legenda különböző változatai ebben is ellentmondásosak)
• A helységben fellelhető a költő sírja, kereszttel megjelölve
• A sírt szemtanúk látták egy szibériai expedíció tagjaként 1909-ben, illetve hadifogolyként 1916-ban, miután az első világháborúban orosz hadifogságba kerültek.

A legenda különböző változatait szerzőik 1936-ban, 1939-ben, 1940-ben és 1941-ben közölték kötetekben, interjúkban, újságcikkekben. A Svigel-féle a legalaposabban kidolgozott változat, hamisított fotókkal és nem létező újságokban megjelent ál-Petőfi-versekkel. Ennek állításait 1941-ben a Petőfi Társaság szakbizottsága cáfolta. A tovább élő legendák annyit bizonyítanak csupán, hogy a magyar közvélemény nagyon nehezen törődik bele a költő elvesztésébe.

A költő szülei: Petrovics István és Hrúz Mária

Modern kori fordulatok

A barguzini motívum csak az 1980-as években lett a történet része. Egy munkácsi újságíró 1984-ben ellenőrizni kezdte a Petőfi-legenda állításait, miszerint a költő száműzöttként Burjátföldön élt volna. Burjátföld közigazgatási központjában, Ulan-Udéban egy régész és egy helytörténész állapította meg, hogy a legenda Svigel-féle változatában szereplő „Iliszunszk” városka valójában nem létezik. Ám egy néprajzi gyűjtő adatai szerint Barguzinban a 19. század második felében élt egy nem orosz nemzetiségű, Petrovics nevű száműzött, akire egy 1939-1940-ben elhunyt testvérpár emlékezett vissza. Az ő információik szerint ez a bizonyos Petrovics vagy az 1860-as évtizedben, vagy 1876 és 1886 között halt meg, és ezt az illetőt azonosították Petőfivel.

A Morvai Ferenc kazánipari vállalkozó finanszírozta Megamorv-Petőfi Bizottság ezeknek az ellentmondásos adatoknak az alapján kezdett ásatásokba a barguzini temetőben 1989 júliusában. Az általuk Petőfiként azonosított, 7-es számú csontvázat 1990. január-márciusban vizsgálták meg a Magyar Tudományos Akadémia és a Szovjet Tudományos Akadémia igazságügyi orvosszakértői, antropológusai és régészei Moszkvában. A csontok méretének, alakjának és kémiai összetételének elemzése szerint női csontvázról van szó. Továbbá az elhunytat 1890-1950 között temethették el – derült ki a régészeti érvelésből és az abszolút kormeghatározásból, tehát jóval később, mint amikorra bármely visszaemlékezés a „száműzött Petőfi” halálának időpontját teszi. Minderről a MTA-nak az üggyel foglalkozó első szakbizottsága 1990 márciusában adott ki jelentést.

A 7-es számú csontvázat Morvai Ferenc és felesége 1991 tavaszán engedély nélkül Moszkvából az Egyesült Államokba szállította. A csontmaradványokon 1994-ben végzett DNS-vizsgálatot az amerikai Fegyveres Erők Patológiai Intézete (AFIP) és a Pennsylvaniai Egyetem. Az eredmény: a csontok egy női elhunyttól származnak. A vizsgálatot az AFIP 1996-ban megismételte, ugyanazzal az eredménnyel.

1990 és 2001 között a fent említettel együtt összesen négy akadémiai szakbizottság foglalkozott a barguzini maradványok ügyével. A második bizottság azért oszlott fel 1992 januárjában, mert ugyan az MPB azt állította, hogy iratok igazolják a „száműzött Petőfi” teóriát, ilyen dokumentumokat nem adott át a testületnek. A harmadik bizottság szintén azért szűnt meg 1997 októberében, mert az MPB nem szolgáltatott ilyen iratokat. A negyedik bizottság 2001. júniusi szakvéleményében ismételten megállapította, hogy nincs hiteles történelmi adat arról, hogy Petőfi sírját Szibériában kellene keresni, és megerősítette az 1990-es jelentésben foglaltakat.

Egy korrekt módon elvégzett vizsgálatsorozat: hogyan azonosították III. Richárd földi maradványait?

Anglia utolsó York-házi uralkodója, III. Richárd 1485. augusztus 22-én esett el a Market Bosworth-i csatában, Közép-Angliában. A király hadseregét a trónkövetelő Tudor Henrik csapatai verték meg; ő lett VII. Henrik néven az ország következő uralkodója.

Richárd földi maradványait 2012-ben találták meg Leicester városában, egy parkoló aszfaltja alatt. Az ásatásra precíz előkészületek után került sor. Először is a történészek bebizonyították: alaptalan az a legenda, hogy a király holttestét a Soar folyóba vetették. Másodszor számba vették a Richárd utolsó napjairól és elhunytáról szóló korabeli beszámolókat, amelyek szerint az uralkodót Leicesterben, a Greyfriars ferences kolostor kórusában, a szentély és a főhajó között temették el. Ugyan a rendházat 1538-ban feloszlatták, épületeit lebontották, de a helyszínen, a leicesteri polgármester kúriájának kertjében egy 1612-es feljegyzés szerint még állt egy feliratos emlékkő, jelezve a király nyughelyét. Végül a történészek családfakutatást végeztek, anyai és apai ágon is azonosítva a király ma élő rokonait.

A középkori ferences kolostor romjai Leicester belvárosában

Először 1986-ban vetette fel a Leicesteri Egyetem egyik régésze, hogy III. Richárd földi maradványait valószínűleg a Greyfriars városrészben lenne érdemes keresni, mert a kolostor templomát, mint a sír helyét egyértelműen azonosítják a korabeli források. Az ásatásra végül egy civil szervezet, a III. Richárd Társaság kérte fel az egyetem régészeit 2011-ben. A tudományos kutatás módszerére jellemző, hogy a régészek a következő célokat tűzték ki, egyenként minősítve, hogy elérésük mennyire valószínű:

• Megtalálni a ferences kolostor romjait (jó esély van rá)
• Azonosítani az épületek helyét, tájolását (elképzelhető, hogy sikerül)
• A kolostoron belül megtalálni a templomot (van esélye)
• A templomon belül azonosítani a kórust (csekély a valószínűsége)
• A kóruson belül fellelni III. Richárd földi maradványait (nem tekintették komoly lehetőségnek)

A munkálatok 2012. augusztus 24. és szeptember 14. között zajlottak. A király csontjait szeptember 5-én tárták fel. Az ásatás körülményei igazolták, miért kellett ennyire óvatosan megfogalmazni a célokat: a király maradványait mindössze 9 centiméterrel egy viktoriánus téglafal alatt találták meg. Ha a 19. századi, a falat felhúzó mesteremberek egy ásónyomnyival mélyebbre hatoltak volna, a csontok valószínűleg jelentős mértékben vagy teljesen megsemmisülnek.

III. Richárd csontváza feltárás közben

Így zajlottak a vizsgálatok

A király feltételezett csontvázán tíz, túlnyomóan a csatában szerzett sebesülés nyomát azonosították, és jellegzetes volt a leírásokból ismert, S alakban torzult gerinc is. A csontváz elemzésével megállapított testmagasság egyezett a korabeli leírásokkal. A maradványokon radiokarbon- és nem lebomló (stabil) izotóp vizsgálatot végeztek, bizonyítva, hogy a csontok az 1400-as évek legvégéről származnak, és hogy az elhunyt színvonalasan, nemesember módjára táplálkozott. A maradványokat a Leicesteri Egyetem Űrkutatási Intézetében őrizték, hogy a lehető legkisebbre szorítsák az elszennyeződés esélyét.

A DNS-mintákon teljes mitokondriális DNS-vizsgálatot végeztek (tehát nem csak a hipervariábilis régiók genetikai információját tárták fel), és teljes Y-kromoszóma-elemzés is történt. Az előbbi női ágon, utóbbi természetesen kizárólag férfiágon öröklődik. A mitokondriális DNS-vizsgálat 100 százalékos egyezést mutatott a király egyik ma élő női leszármazottjától vett mintával. Az Y-kromoszóma-vizsgálat sikertelen volt, valószínűleg azért, mert a férfi leszármazási ágon valamelyik feleség hűtlen volt, tehát gyermeke nem a hivatalos apa Y-kromoszómáját örökölte. Ezenkívül a csontvázat komputertomográfiás (mikro-CT) vizsgálatnak is alávetették, így lehetővé vált a halálos sebek és a gerincferdülés részletes elemzése.

Az uralkodó azonosított maradványai

Az összes történeti, régészeti, igazságügyi orvostani és genetikai bizonyítékot egybegyűjtve valószínűségi elemzést végeztek, hogy mennyi az esélye annak, hogy a greyfriarsi ásatáson megtalált 1-es számú csontváz azonos III. Richárd földi maradványaival. Az azonosság valószínűsége a legrosszabb esetben is 99,999 százalék. Ennek nyomán az uralkodót 2015. március 26-án újratemették a leicesteri katedrálisba.

Források és további információk

Barguzin-ügyben kronológia és az MTA szakbizottságainak jelentései itt elérhetők az MTA Bölcsészettudományi Kutatóközpont honlapján.
Kovács László a Természet Világa című folyóiratban foglalta össze a kortárs Petőfi-legendák és a barguzini ásatás történetét. A cikk első része innen, második része pedig innen tölthető le. A szibériai Petőfi-kutatás történetéről szóló könyve Csalóka lidércfény nyomában címmel jelent meg 2003-ban (Argumentum Kiadó, Budapest). A kötet számos könyvtárban megtalálható. Ugyanő a Folia Anthropologica szakfolyóirat 2012-ben megjelent 11. kötetében számolt be arról, mi történt 2003 és 2011 között a témában. A tanulmány címe: A szibériai ál-Petőfiről és a fehéregyházi hitelesről, szövege itt elérhető.

A témáról készült Szibériai halott című dokumentumfilm itt tekinthető meg. A filmben megszólal: Farkas Gyula antropológus, Eduard Viktorovics Gyomin burját helytörténész, Hermann Róbert hadtörténész, Kerényi Ferenc irodalomtörténész, Kovács László régész, Mende Balázs antropológus, Woller János igazságügyi genetikus
A Leicesteri Egyetem tájékoztató oldala III. Richárdról itt tanulmányozható.
A Leicesteri Egyetem kutatóinak tanulmánya a Nature Communications folyóiratban (2014. december 2.): III. Richárd maradványainak azonosítása.
A cikkben használt illusztrációk forrása: Wikimedia Commons, Leicester University Flickr-fotóalbum.

Weboldalak Google-helyezésének javítása - tartalomoptimalizálás és linképítés

Prémium linképítés: egy honlap organikus helyezése a keresőoptimalizálás módszerével javítható, ez releváns tartalom biztosítását és külső linkek fogalmi hálózatának kiépítését jelenti. Bővebben: on-site seo: weblap.org optimalizálás - honlap seo - off-site seo: honlapra linképítés pr-cikkek elhelyezésével - előresorolás, Google első helyre kerülés keresőmarketing eszközökkel - link elhelyezés - értékes weboldalakon PR-cikk megjelentetés