„…Magyarországon – talán egyedüliként a szocialista országok közül – formailag nem létezett cenzúra. (Még a viszonylag liberális hírben álló Lengyelországban is működött ilyen hivatal.) Gyakorlatilag persze minden főszerkesztő, vagy az a személy, aki végső formájában, utolsóként volt jogosult jóváhagyni egy kiadványt vagy közleményt, felelős volt érte, méghozzá nemcsak politikai értelemben, hanem azért is, hogy be, illetve ki ne csússzon valamiféle katonai vagy államtitok. Amikor a ’60-as években turnusvezető voltam a Magyar Rádió hírszerkesztőségében, tulajdonképpen én is ilyen személynek számítottam, mivel az én turnusom idején a felolvasandó hírek tőlem már egyenesen a bemondó kezébe kerültek. A titoktartás szempontjából azonban borzasztó könnyű dolgom volt, sohasem kellett mérlegelnem, hogy ez vagy az a hír nem tartalmaz-e államtitkot, mivel a mi feladatunk csak abban állt, hogy a Magyar Távirati Iroda híreit rádióhírré transzponáljuk át. Az MTI pedig nagyon jól tudta, hogy milyen hírt adhat ki, és ha netán mégis tévedett volna, a tőlük átvett ominózus anyagért nem én feleltem volna, hanem a hírügynökség illetékese.
Már vagy ötödik éve dolgoztam ebben a beosztásban, amikor egy napon behivatott a szobájába a főszerkesztőm, az óvatosságáról közismert V. elvtárs, gondosan körülnézett, majd miután meggyőződött róla, hogy kettőnkön kívül nincs más, tehát illetéktelen személy az irodában, kinyitotta a páncélszekrényét, kivett belőle egy köteg papírt, azzal, hogy ő is csak a napokban kapta. Tanulmányozzam át, de el ne hagyjam közben a helyiséget, majd magamra hagyott, kis híján rám zárta az ajtót. A jó tízoldalnyi gépelt szöveg, jobb felső sarkában Szigorúan titkos! felirattal, puszta felsorolás volt. Vagy kétszáz, de lehet, hogy háromszáz olyan tényezőt sorolt fel minden megjegyzés, kommentár, magyarázat nélkül, amely államtitoknak számít, és nyomtatásban nem jelenhet meg, a rádióban nem hangozhat el. (Hadiüzemek vagy hadiüzemmé átalakítható polgári üzemek termékei, az ilyen üzemek termelési kapacitása, robbanóanyagok tárolási helye és őrzése, pályaudvarok átbocsátó képessége, a vasúti vagonpark mennyiségi adatai, a polgári repülőterek futópályájának hossza, utak, hidak teherbírása, a búr, a búr a búrkappal…a végtelenségig.) Tíz perc után a főszerkesztőm visszajött, megkérdezte, hogy áttanulmányoztam-e a listát, majd igenlő válaszomra felszólított, hogy írjam alá, miszerint tudomásul vettem a benne foglaltakat. Nem utólag állítom dicsekvésképpen, de valóban azt feleltem erre, hogy az én fejem nem káptalan, és – főnököm legnagyobb megrökönyödésére – azt biggyesztettem a titokleltár alá, hogy „elolvastam, de megjegyezni nem tudtam”. Biztos voltam benne, hogy azonnali hatállyal leváltanak a turnusvezetőségről, de az aláírás gyakorlati megtagadása következmények nélkül maradt. Vagyis létezett ugyan egy olyan formai követelmény, hogy aki utolsónak lát publikálandó anyagot, annak alá kell írnia, hogy megismerkedett a tiltott témák jegyzékével, de ha nem írta alá, úgy látszik, az sem volt olyan nagy baj. Ezért mondják – nem alaptalanul – hogy az slendrián diktatúra volt.” (részlet a könyvből)
Kulcsár István, a hetvenes és a nyolcvanas években az ország egyik legismertebb riportere, évekig a Magyar Rádió és Televízió moszkvai és New York-i tudósítója volt. Most, nyolcvanadik évén túl elérkezettnek látja az időt akkori – nagyrészt hazai – élményeinek közreadására, hiszen a Rákosi-korszakot és a Kádár-korszakot, az akkori társadalom belső szövevényes viszonyait és az „átkos” hétköznapokat kevesen ismerik jobban, mint ő.
Az egykori eseményeket, viszonyokat belülről, nem ellenzékiként látta és élte át, de azért sok mindennel neki is „tele volt a hócipője”. Például a Néphadseregben (is) uralkodó „svejkizmussal” vagy egyes vezető elvtársak gáláns kalandjaival. És hogy a szerző mindig valósághű, ugyanakkor szórakoztató történeteinek témája milyen változatos, az már a fejezetcímekből is kiderül: az Osztályidegenek például többek között báró ismerőseiről – Wesselényi Miklósról és Perényi Zsigmondról –, az Éberek és szájtátiak című fejezet a szovjetek és nyomukban a hazai bürokratikus rendszer beteges ellenségképéről, a Ződ a segged elvtárs című írás a felszabadulás utáni évek mozgalmi dalainak kultuszáról szól.
De tudósít az obsitos tudósító hajdani kuplerájokról, Budapest lómentesítéséről, marakodásba fulladó egyházpolitikai tanácskozásról, náci haláltábort túlélt, Izraelben új hazára lelt fiatalokról és még sok minden másról, amire talán már csak ő emlékszik. Teszi ezt a korábbi sikerkönyveit (Legország, Távol Európától, Mitya stb.) is jellemző humorral, iróniával és öniróniával.
kapcsolódó linkek:
Prémium linképítés: egy honlap organikus helyezése a keresőoptimalizálás módszerével javítható, ez releváns tartalom biztosítását és külső linkek fogalmi hálózatának kiépítését jelenti. Bővebben: on-site seo: weblap.org optimalizálás - honlap seo - off-site seo: honlapra linképítés pr-cikkek elhelyezésével - előresorolás, Google első helyre kerülés keresőmarketing eszközökkel - link elhelyezés - értékes weboldalakon PR-cikk megjelentetés
