Mennyi az elég?

Könyvükkel, ahogy írják, az volt a céljuk, hogy „segítsünk újragondolni, mit is akarunk kezdeni az életünkkel: mi célt szolgál a pénz, és mit jelent a »jó élet«. Ennek részeként felelevenítettük azokat a filozófiai és erkölcsi ideákat, amelyek ugyan divatjamúltak, de korántsem halottak. […] Az emberek igyekeznek a lehető legtöbbet elérni az adott keretek között, de él bennük a vágy, hogy egy jobb rendszerben éljenek. Ezzel a könyvvel szerettünk volna segíteni, hogy közösen megtaláljuk ezt a jobb rendszert. […] Azt szeretnénk, ha a társadalmi berendezkedés a jó életre ösztönözne – ha megkönnyítené az emberek számára, hogy kilépjenek a mókuskerékből, például úgy, hogy felismerik: létezik olyan élet, amelyben a pénzkeresés nem játszik meghatározó szerepet”.

A két szerző arra keresi a választ, mi az oka, hogy hosszabb időtávot tekintve egyre több a fejlett országok GDP-je, a boldogság, az élettel való elégedettség mégsem nő. Miért nem érjük el a Keynes által 2030 körülre megjósolt fejlődés végét, amikor mindenkinek megvan mindene, amit néhány óra munkával megszerez, és sokkal több a szabadideje, amit maga oszt be? Mi motiválja az állandó növekedést, a fogyasztás hajhászását? Korlát szabható-e ennek?

Ahogy a két szerző megállapítja, túl sok a luxus és túl sok az egyenlőtlenség a jelenkor társadalmában. Sokkal kevesebb időt kellene pénzcsinálással töltenünk, és jóval többet olyan dolgokkal, amelyek valóban fontosak: a szabadidővel, a tudással, a barátsággal. Ezekre az ártalmatlannak tűnő állításokra építve a szerzők radikális politikai ajánlásokat fogalmaznak meg. Szerintük olyan helyzetet kell teremteni, amelyben csökken az emberekre nehezedő nyomás, hogy pénzt kelljen keresniük, amit aztán értelmetlen fogyasztásra fordítanak. Ezért az állam dolga, hogy minden lakosának rendszeres havi jövedelmet folyósítson, amely lehetővé teszi, hogy az embereknek, ha úgy döntenek, kevesebbet kelljen pénzkeresés céljából dolgozniuk. Ezenkívül csökkenteni kell az ösztönzést a fogyasztásra (luxusadók, más fogyasztási típusú adók, a reklámra fordított költségekkel ne lehessen az adóalapot csökkenteni stb.), és növelni az ösztönzést a megtakarításokra. Emellett lehetővé kell tenni – sőt az oktatással ösztönözni – az alkotó, az önkéntes, karitatív stb. tevékenységeket.