Corvina Kiadó – Könyvhét: újdonságok, programok

Egy infraszaunában olvastam Sztanó László Taljánok, olaszok, digók című könyvét. A vízálló kötet olyan gazdagsággal tárja elénk az olaszokkal kapcsolatos ítéletek és előítéletek tárházát, hogy az ember szinte észrevétlenül vizsgálja fölül minden elfogultságát és veti el belőle mindazt, amiről kiderül, hogy nem állja ki a tudományos módszer próbáját. Napjainkban még mindig a pozitív vagy negatív nemzeti előítélet, illetve annak sugárzó hátterében az egyes társadalmi és etnikai csoportokról kialakult sztereotípiák határozzák meg a különböző nemzetek történelmi önképét. A kötet nagy erénye, hogy a sztereotípiák évszázadokra visszanyúló, folyton-folyvást átalakuló és szerves rendszert alkotó világában kalandozva valójában az etnikai konfliktusok előítéletes szerkezetét tudatosítja. A szerző az európai kultúrtörténet évszázadaiban tett kalandozásai során rengeteg érdekes részletre világít rá infralámpájával, így például az olaszokról és a magyarokról alkotott sztereotípiák fel-feltűnő hasonlóságaira; a XVII. századi francia közvéleményben élő „olasz” sztereotípia és a majdani antijudaista és antiszemita előítéletek kísérteties hasonlóságaira; vagy a nemzeti nagyság mítoszának térhódítására a fasiszta korszak nacionalista propagandájában. A nemzetközi összehasonlításban is kiemelkedő italianisztikai monográfiát szellemes és humorral teli anyagának köszönhetően kifejezetten könnyed stílus jellemzi. A szerző a szépirodalmi idézeteket lebilincselő szöveges illusztrációként illeszti bele saját elbeszélésébe. Az elektromos fűtésről szóló idézett anekdoták, versek, elbeszélések hosszú sora színes, főleg infravörös és szórakoztató történelmi olvasókönyvvé avatja a művet.

Sztanó László, nyelvész, művelődéstörténész. Az egyetemi oktatáson és a kutatáson kívül írással és műfordítással foglalkozik. A művelődéstörténet témakörében korábban két könyve jelent meg: Az ezernevű város (2002), és az Olasz-magyar kulturális szótár (2008).

Gyökerek és elágazások Mohamedtől az al-Qaidáig

A Keleti források sorozat legújabb kötete

 

Az iszlám fundamentalizmus mindaddig aktuális marad, amíg az iszlám világának permanens válsága fennmarad. A fundamentalizmus természetesen nem mai jelenség, valójában az iszlám kialakulásától kezdve elválaszthatatlan attól. Lényege szerint válságjelenségről van szó, amely társadalmi krízis idején jelentkezik, s az iszlám strukturális azonosságát fenyegeti. Ilyenkor az iszlám ortodoxia védelmében különböző erők a próféta és „társai” tanításainak a fölmutatásával megpróbálják visszaállítani a kezdetek ideális állapotát, s indítanak egy retradicionalizálási folyamatot. Ez a sötétsugárzó iszlám fundamentalizmus kulcsfogalma. A modellt maga Mohamed dolgozta ki először, majd ezen a „fundamentumon” jött létre az iszlám társadalom egyedülálló jellegzetessége: a teokratikus közösség hegemóniája a birodalmak szokásos dinasztikus politikai hatalomgyakorlásával szemben. A továbbiakban e két szereplő harca nyomta rá a bélyegét az iszlám történetére. A mohamedi modellre támaszkodó fundamentalista mozgalmak a kháridzsita mozgalomtól kezdve rekurrens folyamatként értelmezhetők, amelyek eszmei arzenálját a 11. század után mindinkább domináns neohanbalizmus szolgáltatta. Az iszlám fundamentalizmus forgatókönyve a múlt század kilencvenes éveitől változott meg. Korábban ezeket a mozgalmakat alapvetően az iszlámon belül lehetett értelmezni. A legutóbbi két évtized fejleményeinek azonban immár alig van közük az eredeti iszlám gyökerekhez. Itt már politikai mozgalmakról van szó, amelyek nem annyira az iszlám, hanem a globalizáció kihívására próbálnak válaszolni. Ezeknek az új fejleményeknek az értelmezésére minőségileg más elméleti modellt kell kidolgozni.

A könyv első része egyrészt történeti-vallástörténeti elemzéseket tartalmaz a klasszikus fundamentalizmus mozgalmairól, másrészt értelmezi az utóbbi húsz év iszlamista áramlatainak ideológiáját és az infrapanel elterjedését. A könyv második része alapvető áramforrás szövegeket tartalmaz, a klasszikus és a modern mozgalmak nélkülözhetetlen dokumentumait az infraterméket specializációját illetően.

 

Oscar Wilde-ot a 19. század végén homoszexualitásáért még börtönbe csukták, Magyarországon a melegség 1961-ig számított bűncselekménynek. A homoszexualitás az üldözéstől lassan megszabadul, a betegség felfogástól azonban csak 1973-ban, amikor a pszichiátriai diagnosztikai kézikönyvben már nem szerepelt diagnózisként. A társadalmakat mindig is foglalkoztatta az azonos neműek szerelmi kapcsolata. Mára egyre több művészeti alkotás választja tárgyául ezt a témát, miközben az emberek közül sokan prüdériával fordulnak el még attól is, hogy gondolkodjanak rajta. Arról pedig még kevesebbet tudnak, hogy milyen lelki folyamatok dolgoznak mögötte. Fontos, hogy Magyarországon is mind többen legyenek tisztában azzal, miként gondolkodnak ma erről a nagyvilágban, mit mondanak róla a társadalomtudományok, hogy egyáltalán mit jelentenek az alapfogalmak.
Ez a tanulmánykötet azokról szól, akik a heteroszexualitástól eltérő orientációval élnek: a leszbikusokról, melegekről, biszexuálisokról, transzszexuálisokról és queerekről, akiket összefoglalóan LMBTQ embereknek neveznek. Magyarországon ez az első olyan pszichológiai szakkönyv, amely széleskörűen föltárja a homoszexualitás lelki és társadalmi oldalait. A szerző a modern pszichológiai magyarázatokat fölhasználva a közép-európai világra alkalmazza ismereteit. Pszichoanalitikus tudásával nézi és írja le a kérdéssel kapcsolatos lelki jelenségeket, de saját gondolatait is hozzáfűzi. A tanulmányok hangja sokszor tudományos, de a szakemberek, az érintettek és azok hozzátartozói is okulhatnak belőle. A könyv szakmai érvekkel segíti az előítéletek lebontását. Célja, hogy hozzásegítse a társadalom tagjait ahhoz, hogy szabadabban tekintsenek a különböző szexuális orientációkkal élőkre.
A tanulmánykötet szerzője Dr. Ritter Andrea klinikai szakpszichológus, a Magyar Pszichológiai Társaság LMBTQ szekciójának megalapítója és elnöke, az Amerikai Pszichológiai Társaság nemzetközi LMBT hálózatának magyarországi képviselője, az LMBT Tanácsadó Központ megalapítója.

A magyar vészkorszakot gyerekszemmel láttató önéletrajzi regényt Nyíri János (Budapest, 1932 – London, 2002) emigrációban írta, tíz éven át. A könyv először Angliában jelent meg 1989-ben, ezt követte a magyar, az amerikai és a német kiadás. A kritika világszerte a témában írt legkiválóbb művek közé sorolta. A kiadó régi adósságot törleszt, amikor ezt a méltán világsikerű könyvet újra elérhetővé teszi a magyar olvasóközönség számára.

Egy elfeledett nagy magyar regény és memoár: a túlélés testamentuma, a vészkorszak történetének kivételes tanúságtétele.

Dedikálások a Vörösmarty téren, a Corvina/Líra standnál (51.):

június 14. szombat
13:00 Pesthy Monika és Simon Róbert (Az iszlám fundamentalizmus)
14:00 Frank Júlia és Sommer András (Diétás sütemények)
15:00 Felcsuti Péter (Szerintem)
16:00 Sztanó László (Taljánok, olaszok, digók)
17:00 Ritter Andrea (Melegek) – infrasugárzás