Az önirónia aktív gyakorlása

Bár ezzel a munkával nagyon lassan haladok, ám igazi élvezettel végzem az internetről korábban eltüntetett Kárpáty Nyúz 2005-os cikkeinek a reprodukálását. Szórakoztató és egyben tanulságos felidézni egyfelől az akkori eseményeket, másfelől szembesíteni magamat azzal, milyen is volt, amikor inkognitóban blogoltam. Emlékszem, a rejtőzködő szerző kiléte gyakran jobban foglalkoztatta olvasóimat, semmint a cikkek tartalma. Én pedig, bár tudtam, hogy előbb-utóbb lelepleződöm, igyekeztem fenntartani a látszatot, hogy sokak gyanúja ellenére nem én vagyok Kárpáty Zoltán. (Álnevet nem azért használtam, hogy ne kelljen soraimért vállalni a felelősséget, hanem éppen azért, hogy a mondandóm elvonatkoztatott legyen, ne kössék össze velem, s így a dologra figyeljenek, ne pedig arra, ki mondja: a szerepjáték része volt a projektnek.)

Most éppen egy olyan bejegyzéshez értem, amelynek szintén gyanú-elterelés volt a célja, lévén önmagamat illettem a cikkecskében nem túl hízelgő jelzőkkel. Ez voltaképp önirónia-gyakorlásomnak egy szelíd megnyilvánulása volt, azóta önhalálhíreimmel sokkal messzebbre jutottam ebben a műfajban. Mindenesetre most érdekes volt újraolvasnom, hogyan is kommentálta Kárpáty a Kortársban regényemről megjelent kritikát: Balla Dé újabban Rodolfó örökébe lépett.

A Kárpáty Nyúz régi publikációi ugyan különösebb olvasói érdeklődésre aligha tarthatnak számot, de a valaha volt dolgaim dokumentálása miatt nekem ez mégis fontos. A régi archív anyagok mellett viszont a Kárpáti Vipera mint aktív és aktuális blog, alaposan fel-felpörög, most például 2 napon át 6 ezer (!) látogató fölé ment a nézettségem egy olyan cikk miatt, amely a neten, főleg a Facebookon futótűzként terjedni kezdett nyomban a publikálása után: Szovjet erotikus ábécé